3. A Deltawerken
3.1. A Deltabizottság
Húsz nappal az árvíz után, 1953. február 21-én megalakult a Deltabizottság, melynek az volt a feladata, hogy tanácsokkal segítse a Delta-régió biztonságának hosszú távú növekedését. Bármily fontos is volt a terület biztonsága, a Nieuwe Waterweg-nek és a Westerschelde-nek nyitva kellett maradnia Antwerpen és Rotterdam kikötoinek gazdasági érdekei miatt. A Deltabizottság 1955. október 18-án végül öt tanácsban foglalta össze a Deltatervet. A terv megvalósítására 25 évet és körülbelül 1,5-2 milliárd holland forintot (körülbelül 680-900 millió eurót) szántak. A gátrendszer megépítésének törvényi szabályozására 1959-ben meghozták az úgynevezett Deltatörvényt.
A Deltarendszer különbözo részeit nem lehetett egyidejuleg megépíteni ezért az illetékes hatóságok az ésszeru sorrend elvét követték: kisebbtol a nagyobb, egyszerutol a bonyolult felé haladt a kivitelezési sorrend. Persze az is szempont volt, hogy a terület biztonságát minél elobb biztosítsák.
3.2. A gátak
3.2.1.Caissonok
A gátak megépítése különösen problémás volt folyóvizek esetén, hiszen a gyors áramlású víz elmosta a gát építésére lerakott homokot és köveket. Ezért ezeken a gátrészeken egy új technikát alkalmaztak, ami a Phoenix Caisson Egységekre alapult. A caissonok óriási, üreges betondobozok, amik a vízben szorosan egymás mellé helyezve együtt gátat formálnak. Szállítás közben a caissonokat ideiglenesen fa válaszfalakkal fedték le. A gátépítés helyszínén a caissonokat a vízbe süllyesztették, a falapokat pedig eltávolították. Így illesztették egymáshoz és süllyesztették el egyenként a caissonokat. Kezdetben a gátak még nyitva voltak, ezért a víz gyakorlatilag akadálytalanul áramolhatott oda-vissza az üreges caissonokon át az apály és a dagály váltakozásával. Késobb feltöltötték a caissonokat homokkal és sóderrel, valamint tovább erosítették oket nehéz kövekkel és homokkal, végül pedig lezárták a zsilipeket. A zsilipek leengedésekor a tengerkar egy csapásra lezárult, a gát befejezése lehetové vált. Ezzel a technikával épült a Veersegatdam, a Grevelingendam egyes részei, a Volkerakdam és a Brouwersdam.
3.2.2. A drótkötélpálya
Helyenként a caisson-technika nem bizonyult megfelelo módszernek a vízáramlás lezárására. Ezért egy forradalmian új technikát alkalmaztak: 2,5 tonnás nagyméretu betontömböket dobtak egy drótkötélpálya segítségével a vízfolyamba. Ehhez olyan kabinokat fejlesztettek ki, amik akár 15 tonna terhet is elbírtak. A betontömböket karok segítségével függesztették fel a kabinok alá. A betontömbök elhelyezése után a gát réseit feltöltötték homokkal, hogy a víz útját teljesen elzárják. Ezt a technikát alkalmazták a Grevelingendam, a Haringvlietdam és a Brouwersdam építésekor.
3.3. Sósból édes
Ahol kezdetben a víz szabadon áramlott mindkét irányban, ott a gátak megépítése után a víz az elzárt oldalon megállt. Az árapály ingadozás megszunt, a tengervíz fokozatosan édesvízzé alakult. Ez a természet szempontjából fontos következményekkel járt. A sósvízi halak és növények eltuntek, a madarak elvándoroltak. Területek, melyeket korábban folyamatosan elöntött a víz, teljesen kiszáradtak, másutt pedig olyan területek kerültek tartósan víz alá, melyek azelott dagálykor elotuntek.
3.4. Az Ooserscheldegát zsilipes gáttá alakul
Az eredeti tervek az Oosterschelde teljes lezárásáról szóltak. Ezáltal a gát mögötti víztömeg lassan édes vízzé alakult volna. Ez a beavatkozás azonban hamar heves tiltakozásokat váltott ki, hisz az Oosterschelde egyedülálló sósvízi élovilága sínylette volna meg az emberek életterének biztonságosabbá tételét. A megoldás 1976-ban vetodött fel: az Oosterscheldedam nyitható gáttá alakítása lehetové tette, hogy csak szélsoségesen magas vízállás esetén kelljen elzárni a víz útját. Ez megóvta a különleges tengervízi élovilágot, a kagyló- és osztrigatenyésztést és az árapály természetes muködését. A vihargátat 3 kilométer hosszúra tervezték, és 65 eloregyártott betonpillérbol és az ezek közé illesztett 62 acél zsilipbol építették meg.
A tengerfenék, amire a gátat építették, kezdetben nem volt elég szilárd, ezért különbözo munkálatokat végeztek a talaj megerosítésére. Sóderrel töltött muanyag lapokat helyeztek például a tengerfenék azon részeire ahova a gátat készültek építeni.
A gát legfontosabb részei a pillérek. Magasságuk 30,25 és 38,75 között ingadozott tömegük pedig elérhette a 18.000 tonnát. Elhelyezésüket igen precízen kellet kivitelezni és pontosan akkor, amikor az áramlás a leheto legkisebb volt, vagyis az árapály fordulásakor. A már a vízben álló pillérekre egy szerkezetet helyeztek, amire felszerelték a zsilipfalakat.
Így készült el a világ legnagyobb zsilipes gátja. Ennek a szerkezetnek a megépítése jóval költségesebb volt, mint egy egyszeru gáté: összesen 2,5 milliárd euróba került. Az Oosterscheldekeringet 1986 október 4-én Beatrix királyno avatta fel ünnepélyesen.
3.5. A Maeslantkering
Az eredeti tervek szerint az Oosterscheldekering megépítésével a Deltawerken projectje befejezodött volna. A Nieuwe Waterweg mentén fekvo töltések megemelése azonban nem nyújtott elegendo védelmet a környezo területeknek, például Rotterdam városának. A Közlekedés- és Vízügyi Minisztérium ezért pályázatot írt ki egy újabb vihargát megépítésére a Nieuwe Waterweg-en. Mivel ez a rotterdami kikötohöz vezeto legfontosabb hajózási útvonal, fontos volt, hogy a gát ne akadályozza a vízi közlekedést, de kivételes esetekben zárható legyen. A nyertes pályázati tervben szereplo gát a következoképp nézett ki: két hajlított acél kapu melyek összezárva egészen a vízfenéken található “küszöbig” leengedhetoek. A Maeslantkering világviszonylatban is egyedülálló, hisz nincs másik nyitható gát, aminek hasonlóan óriási mozgatható alkatrésze lenne – a Maeslantkering nyitható kapui ugyanis egyenként 240 méteresek. Normális idojárási és vízállási viszonyok között az ajtók a víz mellett egy dokkban állnak, teljesen nyitott állapotban, szabad utat engedve a hajóknak Rotterdam kikötojébe. Vihardagály esetén az ajtókat bezárják. A kapuk gömbölyu alakjuknak köszönhetoen ellenállóak a vízzel szemben még vihardagály esetén is. A Hoek van Hollandnál található új vihargát hivatalos átadása 1997. május 10-én történt. Ennek a gátnak köszönhetoen közel egy millió ember biztonságáról gondoskodtak Dél-Holland tartományban.
 |
 |
3.6. A Deltawerken jelentosége
A Maeslantkering átadásával a Deltawerken megépítése befejezodött. Az egész project végül sokkal többe kerül, mint az eredeti, 680-900 euróról szóló becslések sejtették. A teljes költség öt milliárd euró lett. A tenger mellett húzódó védotöltések hossza 700 km-rel lett rövidebb, de nem ez az egyetlen haszna a költséges munkálatoknak. Javult az édesvízellátás is a mezogazdaság számára. Emellett javult az egész Delta-térség vízgazdálkodása. Az új utak és gátak mind szárazföldi közlekedésnek, mind a belföldi hajózásnak hasznára váltak. A projekt pozitív hatással volt természetvédelmi, gazdasági és szabadidos beruházásokra is. Néhány helyen a természetvédelmi területek helyrehozhatatlan károkat szenvedtek az építkezések alatt, de más helyeken meg tudták óvni a természeti értékeket, sot, új természetvédelmi területek is létesültek.
A Deltawerken világszerte mintának számít az ember és a természet védelmére nagy figyelmet szentelo technológiai fejlesztések kategóriájában. A project során Hollandiában a biztonságos élettér és a víz kérdése egyre nagyobb figyelmet kapott. A Deltawerken a biztonság, a gazdaság, a rekreáció és a természet kompromsszumából született.
A Deltawerken projekt sikeres befejezése azonban nem jelenti azt, hogy Hollandiában lankadna a vízgazdálkodásra irányuló figyelem: folyamatosan adódnak újabb és újabb kihívások. A klímaváltozás miatt egyre több gondot kell fordítani az elkövetkezo generációk számára is élheto Hollandia kialakítására. A talajszárazság, a talajszintcsökkenés, az ökológiai és vízminoségi elvárások új megoldások kifejlesztését tesznek szükségessé. Ahhoz, hogy Hollandia a jövoben meg tudjon felelni ezeknek a kihívásoknak a Deltarendszernek további, a társadalom számára megfizetheto beruházásokra van szüksége.
