2. Az 1953. évi északi-tengeri árvíz
Az 1953. február 1-ére virradó éjszaka a szökoár és az északnyugatról érkezo vihar együttesen pusztító áradásokhoz vezettek az Egyesült Királyságban, Belgiumban és Hollandiában. A katasztrófa során 2167 ember vesztette életét, a legtöbben, 1835-en, Hollandiában haltak meg. Ez az áradás döntoen befolyásolta Hollandia tenger ellen folytatott védekezo stratégiáját.
2.1. Menedékdombok, gátak és polderek
Hollandiát korábban gyakran sújtották áradások, melyek során sokszor ezrek haltak meg. Védekezésképpen a tenger ellen menedékdombokat építettek szerte az országban. Amikor ezek a “kupacok” kiterjedésükben növekedtek, a dombok tetején falvak jelentek meg. A falvak összekötésének céljából a dombok között gátakat húztak fel, ennek következtében pedig polderek keletkeztek. A gátak megépítésének és a víz visszaszivattyúzására használt szélmalmoknak köszönhetoen egyre nagyobb területek maradhattak szárazon, így Hollandia területe apránként növekedni kezdett.
2.2. Meggyengült gátak
Már az árvíz elotti éveken nyilvánvalóvá vált, hogy a gátak nem voltak elég magasak ahhoz, hogy magas vízállás esetén védelmet biztosítsanak. A gátrendszer túl hosszú volt és a gátak jelentos mértékben meg is gyengültek a karbantartás hiányának, illetve a második világháború pusztításának köszönhetoen. A gátak szerkezeti átalakítására és a partszakasz rövidítésére vonatkozó tervek kidolgozása nehézkesen haladt, csak kisebb projecteket sikerült kivitelezni. Az árvízbizottság csak 1953 januárjának végére dolgozta ki az elso tervezetet a nagyobb tengerkarok lezárására. Pár nappal késobb azonban árvíz sújtotta a területet.
2.3. Az árvíz idojárási okai
Delta-régió gátjai igen rossz állapotban voltak, ezt bizonyították az 1953. február 1. reggelén történt szomorú események. Január 30-án Izlandtól délre vihar alakult ki, mely légritkulatot húzott maga után. Ez észak-nyugatról Hollandia felé haladt és nagy mennyiségu vizet hajtott a Calais-i szorosba. A szoros tölcsérként muködött a vizet egyre inkább Hollandia felé tolva. A Skócia magasságában tomboló orkán csak tovább erosítette az áradást és Hollandiában helyenként átcsaptak a hullámok a gáton. Január 31-én éjjel az
Északi-tenger felett tomboló vihar csak erosödött, Hollandia partjainál Beaufort skála szerinti 10-es szélerosséget mértek. A helyzetet csak fokozta a szökoár: a Nap és a Hold állásának következtében a vízszint lényegesen magasabb volt, mint általában.
A vízszint reggel 3 óra 24 perckor tengerszint felett 4,55 méteren érte el a maximumát. A gátakat nem ilyen vízmennyiség megfékezésére tervezték, ezért már a legmagasabb vízszint elérése elott áttörtek. Összesen 89 gát szakadt át.
2.4. A tenger pusztító ereje
Ezen az éjszakán sokakat a víz ugrasztott ki az ágyból. A tomboló vihar és a házak közé zúduló víz épületeket rombolt le, de a külvilág még nem is sejtette, milyen súlyos a helyzet az árvíz sújtotta területen. A helyzet tovább súlyosbodott mikor a második árhullám is elérte a partot, ez az áradat követelte a legtöbb életet. Mivel a gátak már korábban átszakadtak, a poldereket elönto víz szintje egyre növekedett. Több épület, mely az elso árhullámot még átvészelte, ekkor dolt össze. Sokaknak a segítség túl már késon érkezett.
2.5. Segítségnyújtás
Mivel a közlekedési útvonalak járhatatlanná váltak, a nagyszabású mentoakciók csak akkor kezdodtek meg, mikor már késo volt. Az, hogy a károk milyen súlyosak is valójában, csak február 2-ára vált világossá. Az érintett területek lakosságát evakuálták és repülorol segélycsomagokat és homokzsákokat dobtak le. Hollandiából és szerte a világból hamar óriási mennyiségu segélyszállítmányt juttattak el a rászorulóknak.
2.6. Az árvízsúlytotta terület helyreállítása
1953. február 4-én Drees miniszter bejelentette az Alsóházban, hogy a gátak helyreállítása az elso és legfontosabb feladat. Felállították a Deltabizottságot,melynek élére A. G. Maris, a Rijkswaterstaat (Vízgazdálkodási és Közútkezelo Bizottág) vezérigazgatója, került. Eközben gátépítok és önkéntesek együttesen dolgoztak azon, hogy a gátakat, amennyire a lehetoségek engedték, helyrehozzák. Ahol az átszakadt rész túl nagy volt, ott a réseket úgynevezett caisson-egységekkel tömték be. A területet 1953 végére nyilvánították száraznak.
2.7. Következmények
A katasztrófa következményei tragikusak voltak:
• az árvíz következtében 1835 ember vesztette életét
• 200.000 lábas jószág fulladt meg
• 200.000 hektárnyi területet öntött el a víz
• 3000 otthon és 300 parasztgazdaság semmisült meg
• 40.000 otthon és 3000 parasztgazdaság rongálódott meg
• 72.000 embert evakuáltak
• 91 kilométernyi gát rongálódott meg Dél-Holland tartományban, helyenként egy kilométeres átszakadással
• 10 kilométernyi gát rongálódott meg súlyosan Észak-Brabant tartományban
• 38 kilométernyi gát rongálódott meg súlyosan Zélandon, helyenként 3,5 kilométeres átszakadással
